Kislánykoromban bármikor magamra tudtam csukni a szobám ajtaját, tudtam, hogy magam lehetek, és a szépen elrendezett fiókok kincseihez sem nyúlt senki. Betoltam a fiókot, és a dolgok türelmesen megvárták, hogy újra sorra kerüljenek. Valahogy minden fiókomban és szekrényemben rend volt, miközben a szobámban a földön az ágyon általában felfordulás uralkodott. Jó régen volt.
Mostanában erősen hiányzik az, hogy néha pár órára magammal lehessek, hogy legyen az életemnek egy olyan szeglete, ahol csak én vagyok. Ha létezik egyáltalán ilyen...nem tudom. Jó lenne egy-két "fiók" csak magamnak, ahová nem folyik be a bolhanyüzsgés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése