Évzáró

Úgy tűnik Misi igen gyorsan kijárta az első osztályt. Alighogy május 10-én elkezdte, szűk két hónap múlva, azaz most pénteken, július 2-án be is fejezi, és ezzel kipipálhatjuk ezt a fejezetet. Minek is ezzel annyit kínlódni ugye. Idáig azt hittem, csak az iskolaválasztás, és az iskolakezdés kínjait úsztuk meg egy nagy fejessel, de ma kiderült, hogy az egész elsőosztályos részt ezennel letudtuk. Két hete még a tanítónénivel egyetértve abban maradtunk, hogy jövőre Misi elsős lesz, vagyis CP-s. Mi mondjuk nem is számítottunk másra, nem értettük miért merült fel egyáltalán az, hogy másodikos is lehetne, amikor még elsős sem volt. Ma kivételesen Dénes hozta el a suliból Misit, amikor a másodikos tanító, Jean-Pierre mondta Dénesnek, hogy akkor jövőre mégiscsak hozzá, vagyis másodikba, CE1-be járna Misi és az elsős tanítónő, Magali tanítaná majd franciára. Nem tudom most mi történt, de nem vagyok nyugodt, remélem sikerül tisztázni a helyzetet, és úgy alakítani a dolgot, hogy biztosan jó legyen Misinek.
Talán az kimaradt itt a történetből, hogy Misi végül nem ovis lett, hanem iskolás. Az oviból már életkora miatt kilógott. Itt kivétel nélkül iskolába járnak azok, akik az adott évben betöltik a 6 esztendőt, még ha azt júniusban töltik is be. A kisebbeknek több a szabad foglalkozás, a délutáni játék, sőt heti két délutánt az oviban töltenek. Ezt Misi is kipróbálta, de nagyon nem jött be neki, különösen azt nem értette, hogy ha ő már egyszer kijárta az ovit akkor minek menjen megint oda. Így egy próba után erről a variációról letettünk. A suli egyenlőre jó, szereti, élvezi, különösen a foglalkozásokat, azzal együtt, hogy nagyon kifárasztja, és biztosan nehéz dolga van, habár nem panaszkodik, nem sokat mesél. Tudom, hogy a mindennapi ügyeket megérti már, de pár szón kívül nem mond semmit, ami neki különösen nehéz lehet, mert ugye egész nap, reggeltől estig beszél. Egyébként. A gyerekek nagy szeretettel és különösen nagy kiváncsisággal fogadták, eleinte minden lépését követték, szaladtak utána, a nevét kiabálták, ajándékokat adtak neki. Hihetetlen kedvesek voltak, de Misinek elég sok volt ez, kifejezetten zavarta. Hol egy üveggolyót, hol valami finomságot kapott. Misi szavaival élve, nem hagyták békén. Mindez már lecsillapodott nagyjából. Búcsúzáskor a lányok még most is mindig integetnek és puszikat dobálnak neki. Ebbe a játékba Ambrus persze rögtön belejött. A két fiú az autó hátsó ülésén ülve integet, és dobálja a csókokat a távozó iskolabusz felé, viszonozva a rajongást. Közben lettek már igazi barátai, főként a másodikosok közül, és főként lányok, akikkel jól érzi magát. Fogócskáznak, üveggolyóznak, leveleket gyűjtenek, bohóckodnak és egyenlőre úgy tűnik a google translate segítségével a barátok pont olyan intenzíven tanulnak magyarul mint Misi franciául. Már megy nekik a szia, igen, nem, zöld és minden nap valami új szóval próbálják megszelidíteni Misit.
Ja, közben elfelejtettem, hogy az évzáróról is akartam volna írni, de azt akkor majd holnap elmesélem.
A képekkel továbbra sem boldogulok, így marad a kevésbé szórakoztató szöveges rész.