Nálatok laknak-e állatok?

Igen. Laknak. A szomszédban van egy kutya, aztán vannak cicák, madarak, bogarak, darazsak, de ezek különösebben nem jelentettek meglepetést, nem tartogattak nagyobb kihívást. Ezért róluk nem készült fotó.
Misi megszerkesztette a veszélyes állatok könyvét, több példányban, és bizony előkelő helyet foglal el benne a skorpió. Mert azok is laknak nálunk. Szeretik  a köveket, a sziklarepedéseket, a hűs réseket, homokozó alját, a könyves kartondobozainkat. De találkoztunk már szép kövér példánnyal a gyerekszobában, a hálóban és  a wc-ben is. Vannak picik és nagyok, de végülis mindegy, nekem ronda mindegyik. Próbálom persze úgy nézni, hogy én költöztem be hozzájuk, vagyis ők voltak itt előbb, és nekem kéne megszoknom, hogy ők léteznek, és itt szeretnének lakni, de egyenlőre nem megy. Az itteniek persze nem értik ezt a viszolygást, hiszen nem bánt, nem támad, a csípése egy darázs csípéséhez hasonló. Ezt azért látva a farkán hordott nyilat kétlem, de nem próbálom ki önként. Az irtó, és riasztószerek kínálatát nézve, az az érzésem, kevesebb kellemetlenséggel járhat az ember lakásában lakó skorpió, mint mondjuk a légy vagy szúnyog. Ez utóbbiak elűzésére ugyanis temérdek szert kapni, de egyik flakonra sem rajzoltak skorpiót.
Este tíz körül indulnak a denevérek a  ház körül csoportosan repdesnek, berepülnek a teraszra, majdnem az üvegig, és így róják a köröket. Szeretnek idejárni, biztos sok finom falat van a tető alatt. A Pont du Gardnál szerveznek egy egész éjszakát, ami a denevérekről szól, lehet, hogy el kéne mennünk, hogy megtudjuk miért is kedves állatok ők. Aztán van errefelé sikló és vipera is, de ez utóbbit még nem láttam, úgyhogy hiszem ha látom, vagyis remélem nem hiszem. Mindenesetre beruháztunk egy méregszívóra...na majd arról még teszek egy fotót ide később.

Ilyen:

a skorpio
 

Anduze

Anduze

Vasárnap halakat akartunk nézni, és cápaetetést St Jean du Gardban, itt.

Aztán véletlenül Anduzeba keveredtünk, sétáltunk és ettünk sültkrumplit, sült kolbásszal, ami Misi szerint a világ legfinomabb sült kolbásza volt. Megnéztük a fazekasvásárt is, ami tök véletlenül pont aznap volt a városka főterén. Misi egy kis vázát választott magának, ami szerinte olyan mint egy üst, olyan fekete, és hazahoztunk egy szörpös kancsót is. A halakat is láttuk persze, cápa is volt. Ambrus, ujistenn haaal felkiáltással üdvözölte a látványosabb példányokat.

Nama felszállt, leszállt

Ahogy Ambrus meséli, Nama felszállt-leszállt, vagyis a repülővel, aztán jött, látogatott, sütött, főzőtt, megvarrta a függönyöket, mesélt, játszott, szerelt, megreformálta a denevér és skorpióviszonyunkat. (ti. vettünk végre rovarirtó és rovarriasztószert annak reményében, hogy a rovarokat és ízeltlábúakat ezek a szerek majd távoltartják, és talán akkor majd a denevérek is új vadászmezőt keresnek maguknak)((nem így lett)) A bőrönd tömve volt meglepetésekkel, Misi szerint a bőröndbontás jobb volt mint a karácsonyi ajándékbontogatás. A fiúk reggelente betrappoltak a kisszobába ébreszteni a Namát, Misi vitt neki kávét, és friss reggeli puszit, aztán kiültünk a teraszra kávézni.
Voltunk erre-arra csavarogni, sokat beszélgettünk, együtt voltunk, aztán Nama felszállt a repülőre és hazament. Kezdhetjük nézni újból a repülőjegyeket, és számolni a heteket, amíg újra jön.

Megint évzáró

A gyerekek édesek voltak, jó volt az előadás, Misi  szépen énekelte a saját részüket, egyébként kasztanyettás volt...a második képen balról a harmadik folt az ő, világos kockás ingben, ami nem látszik, de ha leírom, úgy azt lehet hinni, hogy látszik...

A felnőttek végigdumálták a műsort, cigiztek, söröztek, csevegtek, a gyerekek közben chipset ettek, gumicukorral, kólával, oranginával, ez volt a büfé kínálata. Végül bekapcsolták nekik a rave discót....na ekkor jöttünk mi el, ez már úgy sok volt így az ovis-kisiskolás évzáróból.

Évzáró

Úgy tűnik Misi igen gyorsan kijárta az első osztályt. Alighogy május 10-én elkezdte, szűk két hónap múlva, azaz most pénteken, július 2-án be is fejezi, és ezzel kipipálhatjuk ezt a fejezetet. Minek is ezzel annyit kínlódni ugye. Idáig azt hittem, csak az iskolaválasztás, és az iskolakezdés kínjait úsztuk meg egy nagy fejessel, de ma kiderült, hogy az egész elsőosztályos részt ezennel letudtuk. Két hete még a tanítónénivel egyetértve abban maradtunk, hogy jövőre Misi elsős lesz, vagyis CP-s. Mi mondjuk nem is számítottunk másra, nem értettük miért merült fel egyáltalán az, hogy másodikos is lehetne, amikor még elsős sem volt. Ma kivételesen Dénes hozta el a suliból Misit, amikor a másodikos tanító, Jean-Pierre mondta Dénesnek, hogy akkor jövőre mégiscsak hozzá, vagyis másodikba, CE1-be járna Misi és az elsős tanítónő, Magali tanítaná majd franciára. Nem tudom most mi történt, de nem vagyok nyugodt, remélem sikerül tisztázni a helyzetet, és úgy alakítani a dolgot, hogy biztosan jó legyen Misinek.
Talán az kimaradt itt a történetből, hogy Misi végül nem ovis lett, hanem iskolás. Az oviból már életkora miatt kilógott. Itt kivétel nélkül iskolába járnak azok, akik az adott évben betöltik a 6 esztendőt, még ha azt júniusban töltik is be. A kisebbeknek több a szabad foglalkozás, a délutáni játék, sőt heti két délutánt az oviban töltenek. Ezt Misi is kipróbálta, de nagyon nem jött be neki, különösen azt nem értette, hogy ha ő már egyszer kijárta az ovit akkor minek menjen megint oda. Így egy próba után erről a variációról letettünk. A suli egyenlőre jó, szereti, élvezi, különösen a foglalkozásokat, azzal együtt, hogy nagyon kifárasztja, és biztosan nehéz dolga van, habár nem panaszkodik, nem sokat mesél. Tudom, hogy a mindennapi ügyeket megérti már, de pár szón kívül nem mond semmit, ami neki különösen nehéz lehet, mert ugye egész nap, reggeltől estig beszél. Egyébként. A gyerekek nagy szeretettel és különösen nagy kiváncsisággal fogadták, eleinte minden lépését követték, szaladtak utána, a nevét kiabálták, ajándékokat adtak neki. Hihetetlen kedvesek voltak, de Misinek elég sok volt ez, kifejezetten zavarta. Hol egy üveggolyót, hol valami finomságot kapott. Misi szavaival élve, nem hagyták békén. Mindez már lecsillapodott nagyjából. Búcsúzáskor a lányok még most is mindig integetnek és puszikat dobálnak neki. Ebbe a játékba Ambrus persze rögtön belejött. A két fiú az autó hátsó ülésén ülve integet, és dobálja a csókokat a távozó iskolabusz felé, viszonozva a rajongást. Közben lettek már igazi barátai, főként a másodikosok közül, és főként lányok, akikkel jól érzi magát. Fogócskáznak, üveggolyóznak, leveleket gyűjtenek, bohóckodnak és egyenlőre úgy tűnik a google translate segítségével a barátok pont olyan intenzíven tanulnak magyarul mint Misi franciául. Már megy nekik a szia, igen, nem, zöld és minden nap valami új szóval próbálják megszelidíteni Misit.
Ja, közben elfelejtettem, hogy az évzáróról is akartam volna írni, de azt akkor majd holnap elmesélem.
A képekkel továbbra sem boldogulok, így marad a kevésbé szórakoztató szöveges rész.

Reggeli kakaó

Ma azzal indult a nap, hogy Misi világgá ment. Pizsamában, mezítláb, papucs nélkül, cipő nélkül. Azt már nem tudom mi késztette erre, de biztosan nyomós oka volt rá. Valami olyasmi, hogy Ambrus előbb kelt fel mint ő, vagy előbb kapta meg a kakóját, mert azt jobb kézzel nyújtottam az övét meg ballal. Vagy ez mar csak utána volt? Nem tudom. De szerencsére a világvége az utca végén volt, így elég hamar hazaért, megitta a kakaóját, és mehettünk az iskolába.

Maison du jardin

És most következik az idilli tájképleírás amit egyelőre nem tudok fotókkal még émelyítőbbé tenni, de ami késik nem múlik. Navacelles az épphogy csak hegynek nevezhető 629 méter magas Mont Bouquet oldalán fekszik. Dimbes-dombos vidék, kis patakok, folyók, a távolban a Cevennes magas csúcsai látszanak. A közelünkben szőlők, olajfaligetek, búzamezők, elszórt tanyák, vidéki házak, "mas"-ok, "gite"-ek mindenfelé. Kis hegyi települések, apró falvak, kisvárosok követik egymást a kanyargós utak mentén, 2-3 km-re egymástól. Soha nem gondoltam volna, hogy így fogom élvezni ezt a nyugis, vidéki létet, de egyenlőre imádom. Nincs dugó, és mindenhol 5-10 perc, max. fél óra alatt ott tudunk lenni. Ja igen! Ami nagyon fontos! Minden kis falu remekül ki van táblázva, sőt egy helyre két, három irányból el lehet jutni, szinte lehetetlen nem megtalálni amit keresek. Ennek köszönhetően eddig csak kétszer tévedtem el és ez mindenképpen rekordnak számít az otthoni teljesítményemhez képest.
A táj még esőben is hihetetlenül szép, csodálatos, most úgy tűnik megunhatatlan. Persze ez még bizonyára az első fellángolás, de élvezem.

A ház ahol lakunk Navacelles egyik zsákutcájában van. Az utcát valahogy elfelejtették elnevezni, vagy inkább nem volt értelme, mert eredetileg csak egy nagy ház, "mas" állt itt, fölöttünk. Közben a mi bérleményünk, és azon kívül még két ház épült ide, de utcanév az nem lett. A házunk a Maison du jardin névre hallgat, ami hümmögő, mosolygást vált ki az ügyintézőkből, és elnézően próbálnak meggyőzni minket arról, hogy habár ez egy "tres jolie" elnevezés, de bizonyára van azért rendes cím is. Csak mi szerencsétlen külföldiek azt nem tudjuk. Na ilyenkor kell vagy nagyon határozottan, legalább háromszor nyomatékosan elmondani, hogy nincs, vagy az ügyintéző füle hallatára felhívni a tulajdonost, aki igazol bennünket. Jönnek a képek is hamarosan....